2017. április 4., kedd

Tavaszi smink (lila-zöld)

Hétvégén végre volt kedvem és időm egy sminkes poszt összerakásához, sőt a fényviszonyok is ideálisak voltak szombat délelőtt, illetve kora délután.

Nagyon régen volt már sminkes poszt a blogon, mégsem éreztem a fotózás közben, hogy kiestem volna a gyakorlatból. Gyorsan kész lettem, sok jó kép készült, nagyon élveztem is, szóval rá kellett jönnöm, hogy szeretem ezt csinálni. :)

A mai smink a tavasz jegyében készült, a Sleek Garden of Eden nevű palettájával.






A rózsaszín a mozgószemhéj belső harmadára került, a mályva a mozgószemhéj közepére, a matt bordós-barna a külső V-be, a széleket pedig (többek közt) a pan-ben csillámos, de a bőrön már teljesen matt világosbarnás-lilás színnel dolgoztam el.
Az alsó szempillasoron a paletta két fűzöldjét kombináltam, a fényes és a matt színt egyaránt használtam, de a végeredmény inkább matt lett, mint fényes.
A számra a NYX egyik matt rúzsa, az arcomra pedig egy theBalm pirosító és a Makeup Revolution egyik highlightere került. Íme:

 Szűrt fényben:




Napos időben:




A használt termékek listája:

MIYO Beauty Skin Fluid alapozó - Nude
MIYO skin care púder - transzparens
theBalm pirosító - Fratboy
MUR Goddess of Love highlighter - Goddess of Faith
ABH dipbrow pomade - Blonde
NYX HD szemhéjalapozó
Sleek i-divine paletta - Garden of Eden
Kryolan matt szemhéjpúder - Highlight, Sahara
Catrice szemceruza - Greentings from...(már nem kapható)
Maybelline Lash Sensational szempillaspirál
NYX Matte ajakrúzs - Sweet Pink

Mára ennyi Csajok, jók legyetek, sziasztok! :)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a smink, de az ajakszínnel nekem már picit túl sok. Egy mályvás, rózsaszínes árnyalattal szerintem szebb lenne.
    A Garden of Eden nekem is a kedvenc tavaszi palettám, szinte minden nap azt használom mostanában. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...